A legdrágább mondat egy családi vállalkozásban: „Mi mindig is így csináltuk.”
Ha ma még nem lennének projektjeink – melyeket indítanánk el holnap?
Van egy mondat, amely a családi vállalkozásokban évtizedek alatt meglepően drágává válhat:
„Mi mindig is így csináltuk.”
Nem azért, mert a hagyomány rossz lenne.
Nem azért, mert az előző generáció döntései helytelenek voltak.
És nem is azért, mert minden meglévő projektet rendszeresen meg kellene kérdőjelezni.
Hanem azért, mert egy jó döntés idővel szokássá válhat.
A szokás pedig olyan befektetéssé
válik
, amelyről senkinek sem kell újra döntenie.
Ez az a pillanat, amikor a múlt elkezd a jövőbeli tőkét elosztani.
40 projekt. De valóban 40 projekt mellett döntenek?
Képzeljünk el egy vállalatot 40 beruházási projekttel.
A rendelkezésre álló beruházási költségvetés 100 millió euró.
Papíron 40 projekt verseng ennek a tőkének a megszerzéséért.
A valóságban azonban talán más a helyzet.
Tíz projekt gyakorlatilag már biztosnak tekinthető.
Ezeket már évek óta folytatják.
Meglévő telephelyekhez tartoznak.
Meglévő gyártósorokat érintenek.
Korábbi stratégiai döntésekből származnak.
Belső támogatóik vannak.
Vagy egyszerűen az éves tervezés részévé váltak.
Tehát az új befektetési kör valójában nem 100 millió eurónál kezdődik.
Talán 70 millió eurónál kezdődik.
30 millió eurót gyakorlatilag már a múltbeli döntések alapján elkülönítettek.
A múlt nem befektetési kritérium
Az, hogy egy projekt tegnap értelmes volt, nem jelenti automatikusan, hogy holnap is a tőke legjobb felhasználását jelenti.
A piacok változnak.
A technológiák változnak.
A költségstruktúrák változnak.
Az
ügyfelek változnak.
A stratégiák változnak.
És mindenekelőtt:
Az alternatívák változnak.
Talán a meglévő projekt továbbra is vonzó.
Talán még elengedhetetlen is.
De ezt a felismerést egy új döntésnek kell alátámasztania – nem kizárólag a projekt múltjának.
Egy meglévő projekt legveszélyesebb tulajdonsága
Egy új projektnek igazolnia kell magát.
Szükség van egy üzleti tervre.
Kérdőre vonják.
Versenyben áll a költségvetésért.
Meg kell magyaráznia, miért pont oda kell befektetni a tőkét.
Egy már
meglévő projekt viszont gyakran pszichológiai előnnyel rendelkezik:
Már létezik.
Ez megváltoztatja a vitát.
Hirtelen a kérdés már nem az:
„Miért kellene ezt a projektet finanszíroznunk?”
hanem:
„Miért kellene abbahagynunk?”
Ez hasonlóan hangzik.
Gazdasági és pszichológiai szempontból azonban teljesen másról van szó.
Mi lenne, ha mindennek újra ki kellene érdemelnie a helyét?
Most fordítsuk meg a perspektívát.
Egy pillanatra nincs egyetlen projekt sem.
Nincs történelmi költségvetési ígéret.
Nincs előnyben részesített beruházás.
Egyetlen projekt sem kap előnyt csak azért, mert már szerepelt a korábbi beruházási tervben.
Mind a 40 projektet újra terítékre tesszük.
A jelenlegi beruházásaikkal.
A jelenleg várható értékteremtésükkel.
Erőforrás-igényeikkel.
Függőségeikkel.
Kockázataikkal.
Stratégiai kritériumaikkal.
És a ma ténylegesen érvényes feltételekkel.
Akkor csak egy kérdést teszünk fel:
Ha ma nem lennének projektjeink – melyiket indítanánk el holnap?
Zéróalapú tőkeallokáció
Az elv hasonló a zéróalapú megközelítés logikájához.
Nem a meglévő portfólió képezi automatikusan a döntés kiindulópontját.
A döntési
teret gondolati szinten újra megnyitjuk.
Minden projektnek a mai körülmények között újra ki kell érdemelnie a helyét a portfólióban.
Ez nem jelenti azt, hogy a meglévő projekteket automatikusan törlik.
Éppen ellenkezőleg.
Egy jó, meglévő projektnek egy új számítás során is újra egy erős portfólió részévé kell válnia.
De most már más okból szerepel ott.
Nem:
„Mert mindig is így csináltuk
.”Hanem:
„Mert a mai körülmények között továbbra is tőkét hoz.”
A múlt elveszíti különleges státuszát
Pontosan itt válik érdekesé a matematikai portfólióoptimalizálás.
A StratePlan-nak nem kell tudnia, melyik projektet indította el személyesen az alapító 15 évvel ezelőtt.
Nem kell tudnia, melyik projekt különösen népszerű a vállalaton belül.
Nem kell tudnia, hogy melyik projekt szerepelt már háromszor a beruházási tervben.
A számításhoz a meghatározott adatok, célok, függőségek és korlátok számítanak.
A múlt csak akkor releváns, ha ma gazdasági vagy stratégiai jelentőséggel bír, és ennek megfelelően szerepel a döntési modellben.
Így a meglévő projektek elveszítik automatikus pszichológiai kiváltságos státuszukat.
Újra azzá válnak, amik gazdasági szempontból valójában::
a szűkös tőke egyik lehetséges felhasználási módja.
Ez nem azt jelenti, hogy mindent nullára kell állítani:
Természetesen egy vállalat nem felejtheti el minden évben az összes beruházását.
Vannak folyamatban lévő kötelezettségek.
Szabályozási követelmények.
Szerződéses kötelezettségek.
Műszaki függőségek.
Már meglévő beruházások.
Kötelező
projektek.
Biztonsági követelmények.
És olyan stratégiai döntések, amelyeket tudatosan hosszú távra hoztak meg.
Ez a valóság nem tűnik el a zéróalapú tőkeallokációval.
Hanem korláttá válik.
Egy projekt lehet kötelező.
Egy másik pedig függhet egy már elindított projekttől.
Egy helyszín stratégiai okokból lehet meghatározva.
Egy beruházás szükséges lehet a szabályozási követelmények teljesítéséhez.
A „zero-based” ezért nem azt jelenti
,
hogy:
„figyelmen kívül hagyjuk a múltat”.
Hanem azt jelenti
,
hogy:
„megkülönböztetjük a valódi kötelezettségeket a múltbeli szokásoktól”.
A
már befektetett költségek problémája
Különösen nehéz a döntés, ha már sok tőkét, időt vagy személyes energiát fektettünk be egy projektbe.
Ekkor gyorsan felmerül a gondolat:
„Már annyit befektettünk. Most már folytatnunk kell.”
De a már befektetett tőke nem ad automatikusan választ arra a kérdésre, hogy a következő eurót is oda kell-e befektetni.
A döntő kérdés a következő::
A jelenlegi körülmények között hol teremt a következő rendelkezésre álló euró a legnagyobb értéket a vállalat számára?
Ez egy teljesen más perspektíva.
Nem feltétlenül tévedett az alapító
Különösen a családi vállalkozásokban döntő fontosságú ez a szempont.
Az új tőkeallokáció nem jelenti automatikusan a korábbi döntések kritikáját.
Lehet, hogy az alapító befektetése akkoriban pontosan helyes volt.
Lehet, hogy egy egész generáció növekedését finanszírozta.
Lehet, hogy nélküle a vállalat ma nem lenne ott, ahol van.
Egy jó döntés teljesíthette gazdasági feladatát.
Ezért nem kell azt örökre folytatni.
A múlt elismerést érdemel.
A jövőbeli tőkének ennek ellenére új indoklásra van szüksége.
Az éves költségvetés-tervezéstől az éves újraindoklásig
Ezzel együtt az éves CAPEX-folyamat szerepe is megváltozik.
A kérdés már nem kizárólag az:
„Hogyan osztjuk el az új költségvetést a meglévő beruházási terveink között?”
Hanem:
„A jelenlegi beruházási lehetőségeink közül melyik kombinációja érdemli meg ezt a költségvetést?“
Ez egy apró nyelvi változtatásnak tűnik.
Valójában azonban megváltoztatja a tőkeallokáció logikáját.
Mert most már nem csak az új versenyez az újjal.
Az új versenyez a meglévővel.
Az innováció versenyez a folytonossággal.
A terjeszkedés versenyez a modernizációval.
A múlt versenyez a jövőbeli értékteremtéssel.
StratePlan: A döntési tér újraindítása
Pontosan itt tudja a StratePlan teljes mértékben újraszámolni a beruházási teret.
A projekteket aktuális adataik, várható értékteremtésük, költségvetésük, erőforrásaik, függőségeik és korlátaik alapján vizsgáljuk.
Kötelező projektek is meghatározhatók.
A függőségek is figyelembe vehetők.
A stratégiai kritériumok is részét képezhetik a döntési modellnek.
És az összes ténylegesen rendelkezésre álló projekt újra verseng a rendelkezésre álló tőkéért.
Nem a múlt határozza meg a kombinációt.
A ma meghatározott célok és feltételek határozzák meg a döntési teret.
A legérdekesebb eltérés
Talán végül egyáltalán nem a matematikailag optimalizált portfólió a legérdekesebb információ.
Talán a meglévő portfólióhoz viszonyított eltérés az.
Mely projektek maradnak meg?
Melyek szűnnek meg?
Mely projektek voltak eddig alulfinanszírozottak?
Mely új projektek kerülnek hirtelen be a portfólióba?
Mely meglévő befektetések veszítik el helyüket?
És mindenekelőtt:
Miért?
Ez az eltérés mutatja meg, hol térnek el egymástól a múlt, a belső prioritások és a matematikai tőkeallokáció.
És pontosan itt kezdődik a vezetői vita.
A matematika nem dönti el, mennyit ér a hagyomány
Egy családi vállalkozás nem egy névtelen portfólió.
A hagyomány gazdasági értéket képviselhet.
A hosszú távú kapcsolatok gazdasági értéket képviselhetnek.
A telephelyek stratégiai értéket képviselhetnek.
A kompetenciák stratégiai értéket képviselhetnek.
A vállalati
identitás releváns lehet a tulajdonosok, a munkavállalók és az ügyfelek számára.
Mindez része lehet egy döntésnek.
De ennek tudatosan kell a döntés részét képeznie.
Nem pedig rejtve a „Mi mindig is így csináltuk” megfogalmazásban.
A tulajdonos döntése
Talán ezért kellene minden családi vállalkozás nagyobb beruházási körének egy gondolatkísérlettel kezdődnie.
Képzelje el, hogy ma még egyetlen projektje sem létezne.
Nincsenek korábbi költségvetések.
Nincsenek belső kedvencek.
Nincsenek szokások.
Csak a vállalat.
A stratégiája.
A tőkéje.
Az erőforrásai.
A kötelezettségei.
És a jövője.
Ezután tegyen fel egyetlen kérdést::
Ha ma még nem lennének projektjeink – melyiket indítanánk el holnap?
Azok a projektek, amelyek ezután ismét a portfólióban maradnak, jó okkal vannak ott.
Minden más esetben megkezdődik egy vita, amelyre talán már régóta szükség volt.
A családi vállalkozásban a legdrágább mondat:
„Mindig is így csináltuk.”
A TULAJDONOS DÖNTÉSEI
Azok a döntések
,
amelyeket nem lehet másra átruházni.
ÁLLÍTSA VISSZA A DÖNTÉSI TÉRT.
A StratePlan egy közös döntési tér keretein belül újraértékelheti a meglévő és új befektetési lehetőségeket, és optimalizálhatja azokat a ma meghatározott célok és korlátok alapján.
A múlt magyarázza, miért létezik egy projekt. Nem szabad, hogy kizárólag ez döntse el, miért kerül bele a következő euró.
